Az élet fontos dolgai nem azok, amiket
általában fontosaknak tartunk. Pénz, pálya, haladás, siker, munka: ha arról van
szó, hogy megtaláljuk magunkat ebben a világban s érdemesnek ítéljük a benne
létezést, akkor ezek mind nagyon aprócska dolgok. Az érzések és a hangulatok fontosak, melyek lelkünket színezik s a
lelkünkön keresztül a világot is, melyben élünk.
(Wass Albert)
Valódi értékekkel gazdagodtunk
2016.
június 16-án ismét Erdély felé vehettem az irányt, a hantosi Dalárda, Népdalkör
és Bokréta tánccsoport tagjaival és azok családtagjaival.
ifj.
Csegödi Miklós főszervezésével vártak bennünket Gerendkeresztúr, Hadrév és
Aranyosgerend magyar családjai. Ezen települések Maros megyében az Aranyos
partján fekszenek.
A
késő délutáni órákban érkeztünk meg Hadrévre, ahol szívélyes fogadtatásban volt
részünk, akik már találkoztak tavaly vagy tavalyelőtt vendéglátóinkkal,
ismerősként üdvözölték egymást. Mi ott ismerkedtünk meg szállásadó, befogadó
családunk tagjaival, majd egy bőséges vacsorát követően, elindultunk, hogy
kipihenjük az út fáradalmait, de persze csak a hajnalig tartó beszélgetés után.
Az
első napon reggel elindultunk megnézni a parajdi sóvidéket, mely nyugat felől
Hargita megye kapuja. A Parajdi-medence, az “óriás sótartónak” is becézett
Erdélyi-medence keleti pereme és a Görgényi-havasok lábánál húzódik, és egy jól
elkülöníthető tájegységet képez, a földrajzilag “Sóvidéknek” nevezett kistájon
belül. Az itt található sótelepek felszíni megjelenése sajátos felszínfejlődést
és jellegzetes domborzati formákat eredményezett. Élveztük a sóbánya nyugalmát,
jótékony, tiszta levegőjét, 16 fokos hőmérsékletét. Sok pihetető órát töltöttünk a barlangban,
majd volt, aki a sófürdőben érezte magát pille könnyűnek és lebegtette magát. Mi
bejártuk a nagyközséget, annak zegzugos kis utcácskáit, hogy megismerjük a
helyiek építkezési szokásait, kis betekintést tettünk életkörülményeikbe.
A
második itt töltött napon először Erdély szívében, Fehér megyében álló dicső
múltú, a történelem viharaiban sokszor újjáépített Nagyenyedre utaztunk, ahol id.
Csegöldi Miklós – csodálatos EMBER-, nyugalmazott tanító kalauzolásával
megtekintettük a Bethlen Gábor Kollégiumot, ahol kiváló tanárok tanítottak és
aminek falai közül sok neves ember került ki. A város fő látnivalója a vár, tíz
méter magas falaival, a falakon belül pedig a XIV. századi református és XIX.
század második felében épült német evangélikus templommal.
Ezután
Torockóra utaztunk, melyet nagy izgalommal vártam, mert itt még nem jártam, de
sokat olvastam róla. Ahogy közeledtünk ámulatba estünk a minket körülvevő
hegyóriásoktól, sziklaszorosoktól, kőkapuktól. A település Erdély legnyugatibb
székely végvára volt, az itt látható Székelykő miatt a nap látszólag kétszer
kel fel és nyugszik le itt, hiszen a faluból nézve visszabújik a Székelykő
sziklái mögé, hogy aztán kicsivel később újra előbukkanjon mögülük. Mi ezt
ugyan nem láttuk, mert már jóval napfelkelte után érkeztünk, de azt pontosan
láttuk, hogy milyen magasra és milyen meredek részen kívánunk nekivágni a hegy
meghódításának. A Székelykő legmagasabb pontja 1128 m, mely a tériszonyommal
nekem sokkal többnek tűnt, de leírhatatlan érzés volt teljesíteni a túrát (néha
nem kis segítséggel) és fentről körbetekinteni. Ez a pillanat örökre beégett és
nagyon örülök, hogy átélhettem. Talán még mindig fent nézelődnék, ha nem
kellett volna elindulnunk lefelé, ami talán néha még nagyobb kihívás volt, mint
felfelé mászni a sziklás részeken, de hát sietni kellett, mert vártak bennünket
isteni vacsorával Gerendkeresztúron a kedves helyiek, ahol együtt szurkoltuk ki
a magyar válogatottnak az Izland elleni döntetlen eredményét.
A
következő napon sem unatkoztunk, a fiúk, férfiak futballmeccset játszottak a
helyiek ellen, mi lányok, asszonyok a vasárnapi ebédet készítettük el, ami szintén
nagy öröm volt, megismertük a helyi gasztronómiai alapanyagokat, apró
fortélyokat és nem utolsó sorban folyamatosan beszélgettük, információt
gyűjtöttünk.
Ezután
mindenki megint Gerendkeresztúron találkozott, ahol a helyi református
templomban Rátoni Csaba református lelkész tartott egy meghitt, megható,
szeretetteljes istentiszteletet. Nagyon értékes, fontos pillanata volt ez is
kint létünknek, hihetetlen lelki békét sugárzó, értelmes, jó embert mindig jó
hallgatni, megismerni. A késő délutáni órákban a helyi művelődési házban a
hantosiak népesítették be a színpadot, színvonalas, hosszú, értékes műsort adva
hálánk jeléül a helyieknek, akik nagy számban voltak jelen és bizony sok olyan
pillanat volt, amikor többen könnyes szemmel néztük a színpadon állókat. Köszönet
érte. Az est folyamán még egy bált is szerveztek nekünk, ahol együtt
táncolhattunk és ehettünk a helyiek finomabbnál finomabb ételeiből és persze
ihattuk a finom helyi pálinkákat (is).
Másnap
a búcsúzás következett, ami szintén nekem (és többeknek) könnyesre sikerült.
Nagyon megható, boldog pillanatok voltak ezek is. Idén Erdélyt az emberi
oldaláról sikerült megismernem, ami még a tájnál is mélyebb nyomot hagyott
bennem, pedig az is leírhatatlan. Közhelynek tűnhet annak, aki még nem járt ezen
vidékeken, de azt a szeretetet, elfogadást, nyugalmat, lelki békét és valódi
értékeket itt annyira töményen kaptuk meg a szívünkbe útravalónak, ami hosszú
ideig jó oldalát mutatja meg a világnak és segít a mindennapok forgatagában
megállni.
Az,
hogy ez a pár nap ilyen gördülékenyen, flottul zajlott le, köszönettel
tartozunk elsősorban ifj. Cseglödi Miklósnak, aki olyan fordulatszámon sürgött
- forgott, hogy azt szabad szemmel nehéz volt követni. Mindenhol ott volt,
intézkedett, mosolygott, áradt belőle a tenni akarás, minden kívánságunkat
szeretettel, jó szívvel teljesítette. Nagyon jól koordinálta a gyülekezet
minden tagját, akik szívüket-lelküket beleadták abba, hogy mindig finom ételek
kerüljenek az asztalainkra, és hogy mindig otthon érezzük magunkat. Nagy
köszönettel tartozunk id. Cseglödi Miklósnak és kedves feleségének is.
Nagyon jó érzéssel fogok gondolni e pár napra és alig várom, hogy jövőre minél többet tudjak visszaadni már vendéglátóként az ide érkező kedves, szívélyes embereknek. Hálás vagyok, hogy sok meghatározó pillanatot, érzést élhettem át, valódi értékekkel gazdagodhattam.
Tórizs-Lakos Lilla